Cette rubrique — work in progress — accueille des poèmes de tous les pays,
en langue française ou dans des traductions encore inédites.

Retour à la page d'origine

Recherche par poète (ou traducteur)

Index alphabétique des contributeurs publiés dans cette anthologie

Au jardinAuteur János Arany
TraductionGuillaume Métayer

Au jardin

Je jardine, triste et serein,

À mes arbres fruitiers je vaque;

Des hauteurs d’un bleu cristallin

Un cri de grue jusqu’à moi vague.

À travers l’herbe du jardin

M’émeut le chant de la colombe :

Il est seul, le pigeon voisin –

La jeune femme est dans la tombe.

 

On se pressait peu à sa porte,

Et son départ aussi fut froid :

C’est qu’elle était pauvre, la morte,

Pauvre, étrangère de surcroît.

Sa famille, s’il en est une,

Ce vaste monde l’a mangée;

Douce pitié n’en n’eut aucune,

Surtout…de la curiosité.

 

Vers l’atelier le mari triste

Tourne avec soupirs et tourments ;

Parmi ses planches qui blanchissent

Il vient faire un choix justement.

L’une était peut-être un berceau,

Un lit nuptial ce morceau :

Mais pour sa femme décédée

C’est un cercueil qu’il va sculpter.

 

Le petit orphelin gémit

Le pauvre, mais il ne sait pas

Qu’il doit au livre de la vie

Apprendre un rude b.a.-ba !

Dans ses bras la bonne ronchon

Le secoue et fait les cent pas

Criant : « Pleure, mais pleure donc »,

Et pour l’y inciter le bat.

 

Je jardine, triste et serein,

Des arbres je panse les plaies;

Mais ce chant de deuil qui survient

Me concerne-t-il, s’il vous plaît ?

Il n’était parent ni ami;

La plaie d’un autre, quelle idée ?

À un cœur la sienne suffit,

C’est bien assez de la panser.

 

Monde indifférent !… Cette vie

N’est qu’une salle de bal pleine,

Dedans et dehors sans répit

Les gens s’agitent, vont et viennent,

Tant d’arrivées, tant de départs,

Qui peut faire à tous révérence !

C’est déjà bien prendre sa part,

De reconnaître…une connaissance.

 

Monde indifférent !… L’homme n’est

Qu’égoïste chair qui dévore

Comme le ver insatisfait,

Il rampe toujours plus et – mord.

Et si elle lui prit un fils,

La mort, ce vieux jardinier,

Un autre vient qui n’est pas pis

Et pas meilleur que l’an dernier.

 

(1851) Traduit du hongrois
par Guillaume Métayer

 

 

KERTBEN

 

Kertészkedem mélán, nyugodtan,

Gyümölcsfáim közt bíbelek;

Hozzám a tiszta kék magasból

Egyes daruszó tévelyeg;

Felém a kert gyepűin által

Egy gerlice búgása hat:

Magános gerle a szomszédban –

S ifjú nő, szemfödél alatt.

 

Kevés ember jő látogatni,

Az is csak elmegy hidegen:

Látszik, hogy a halott szegény volt,

Szegény s amellett idegen.

Rokonait, ha van rokonja,

Elnyelte széles e világ;

Nem nyit be hozzá enyhe részvét,

Legföljebb… a kiváncsiság.

 

Műhely körűl a bánatos férj

Sohajtva jár, nyög nagyokat;

Ide fehérlenek deszkái,

Épen azok közt válogat.

Amaz talán bölcső leendett,

Menyegzős ágy eme darab:

Belőlük elhunyt hitvesének

Most, íme, koporsót farag.

 

Siránkozik a kisded árva,

Amott sir öntudatlanul;

Ha nő szegény, az életkönyvből

Nehéz első betűt tanul!

Ölében rázza egy cselédlyány,

Duzzogva fel s alá megyen:

« Sirj no, igazán sírj! » kiált rá,

S megveri, hogy oka legyen.

 

Kertészkedem mélán, nyugodtan,

A fák sebeit kötözöm;

Halotti ének csap fülembe…

Eh, nékem ahhoz mi közöm!

Nem volt rokon, jó ismerős sem;

Kit érdekel a más sebe?

Elég egy szívnek a magáé,

Elég, csak azt köthesse be.

 

 

Közönyös a világ… az élet

Egy összezsúfolt táncterem,

Sürög-forog, jő-megy a népség

Be és ki, szűnes-szüntelen.

És a jövőket, távozókat

Ki győzné mind köszönteni!

Nagy részvétel, ha némelyikünk

Az ismerőst… megismeri.

 

Közönyös a világ… az ember

Önző, falékony húsdarab,

Mikép a hernyó, telhetetlen,

Mindég előre mász s – harap.

S ha elsöpört egy ivadékot

Ama vén kertész, a halál,

Más kél megint, ha nem rosszabb, de

Nem is jobb a tavalyinál.

 

János Arany (1817-1882)